2012. július 10., kedd

És végre itt van az ígért írás.:))

Sziasztook! ismét elnézést kérek, hogy ilyen későn hoztam az írást, de nagyon sok munka volt vele és több időmet emésztette fel mint gondoltam volna! nos, most elhoztam nektek. ez egy lehetséges 4. évadi kezdés. jószórakozást hozzá!:DD


The Vampire Diaries
Season 4. 

Damon ahogy kezei között tartotta Alaric testét, egyre jobban csak egy mondatot hajtogatott.
- Nem halhatott meg! – üvöltötte torkaszakadtából, könnyei lassan átvették az irányítást a teste felett és ellepték a vámpír szemét. Az egész világot homályosnak látta és hirtelen minden olyan üresnek tűnt. Lelkében óriási űr keletkezett már a gondolattól is, hogy Elena nincs többé. – Nem hallhatott meg! Nem hallhatott meg! – ismételgette kétségbeesetten. Az élete egyik pillanatról a másikra bizonytalanná vált. Hogy minden, amiért eddig szenvedett, küzdött most semmivé vált. Nincs. Végleg eltűnt. Ezzel egy világ szűnt meg benne. Vámpírgyorsasággal felpattant a földről és idegesen járkálni kezdett le-föl. – Nem, nem történhetett ez. – suttogta magában és szánalmas nevetésbe fakadt ki. – Hogy lehet az, hogy Én élek és Ő nem? – tette fel zavartan a kérdést és rápillantott Rick kiszáradt testére, mintha tőle várná a választ. – Biztos a boszi ügyködött valamit és Elenának semmi baja. – áltatta magát teljesen feleslegesen, de sikerült elhitetnie önmaga egy részével, de tudat alatt tudta, hogy csak próbálja nyugtatni magát. Ilyen helyzetben képtelen volt reálisan gondolkodni és csak ment a feje után. Beült Klaus autójába és padlógázzal indult el Mystic Falls felé. Egész úton emésztette magát. Nem veszítheti el Őt! Először Kathrine, aztán az öccse, utána Rose és Rick; ha még Elenát is elveszti, teljesen értelmetlen minden. Csak Stefan marad neki.
Rekordidő alatt hazaért; siettetet léptekkel haladt a bejárati ajtó felé, majd hirtelen kinyitotta azt és szinte berontott a Salvatore-panzióba.
- Hol van Elena? – kiáltotta zaklatottan, és pár másodperc múlva az öccsével nézett farkasszemet. Könnyes szemei mintha mesélni kezdtek volna Stefannak, aki azonnal meg is értette szótlan mondanivalóját.
- Elena autóbalesetet szenvedett azon a hídon, ahol a szülei meghaltak. – kezdte a fiatalabbik fivér, mire Damont elárasztotta az aggodalom és legyintett egyet, hogy hagyja a borítást; térjen a lényegre.
- Hol. Van. Elena? – kérdezte egyre kétségbeesettebben és erősen tagoltan.
- Damon! – mondta a lány halkan és a férfi megkönnyebbüléstől felsóhajtott. Azt hitte, hogy sosem látja már viszont a vámpírt. Gyorsan lesétált a lépcsőn és szorosan megához ölelte a férfit. Damon viszonozta az ölelést, ellentétben azzal a két alkalommal, amikor képtelen volt ezt megtenni.
- Elena. – szuszogta és szinte hallani lehetett, ahogy egy hatalmas kő gördült le a szívéről. – Élsz.. – mondta hitetlenül és úgy szorította magához, mintha sosem akarná elengedni; mintha nem is Stefant választotta volna kettejük közül és mintha visszanyerte létezésének értelmét, ami jobban meggondolva így is történt. – Jól vagy? – kérdezte aggódva és kihátrálva az ölelésből két keze közé fogta az arcát és úgy vette alaposan szemügyre.
- Igen, jól vagyok.  És te? Nem érzel te se semmi változást? – érdeklődött a másik felől és ő is végignézett rajta.
- Nem, semmit. Azon kívül, hogy a mi vámpírvadász töri tanárunk nekem esett, semmi bajom nincs. – felelte bíztatóan és magára öltötte az igazi Damon stílusát, aki nem vevő az effajta érzelemkitörésre. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, majd lassan lépett hátra egyet Elenától és szolidan megigazította magán az inget. Stefanra vetett egy pillantást, aki a földet bámulva követte az eseményeket. – És ha már itt tartunk.. Te élsz – mutatott Elenára. – Ő pedig halott; Klaus is meghalt és mi élünk. Mit szervezkedett a mi kis boszi barátnőnk? – erre a kérdésre meg sem várta a választ, mert ezt inkább magának mondta, mint a többieknek. – Meséljetek el mindent! – kérte meg őket, majd a nappaliba ment, töltött magának egy italt és leült az egyik fotelba. Elena és Stefan készségesen követték őt és helyet foglaltak előtte.
- Miután beszéltem veled, véglegesen elindultunk haza. Már itt voltunk a Wickery-hídnál, amikor fel akartam hívni Stefant, de lemerült a telefonom. – kezdte a hasonmás és kezeit morzsolta, nem mert a férfi szemébe nézni. -  Matt odaadta az övét és akkor egy pillanat alatt ott termett előttünk Rebekah. Matt elrántotta a kormányt és egyenesen a vízbe zuhantunk a kocsival. Egy kis idő múlva már teljesen ellepett minket a víz. Stefan tudta, hogy meg akarnak ölni engem. Jött és megmentett minket. Én már a vízben haldokoltam. Matt túlélte, mert ő került ki először a kocsiból, de én még azon az estén, amikor rosszul lettem és összeestem, kaptam vámpírvért, így ébredtem fel a baleset után. – fejezte be Elena és felnézett a vámpírra, akinek a szeme teli volt érzelemmel, akárhogy is akarta leplezni csalódottságát.
- Hogy mi? – kérdezte értetlenül. Szüksége volt pár másodpercre, hogy összerakja a képet. – Szóval te most átváltozol.. Ki adott neked vért?
- Meredith csak így tudta őt megmenteni. – válaszolt Elena helyett Stefan.
- Igen, és még nem tudom, hogy befejezem-e az átváltozást. – mondta a lány bizonytalanul.
- Még szép, hogy igen! – vágta rá azonnal Damon, mire Stefan rosszallóan nézett rá. – Igen, tudom, hogy nem akarsz vámpír lenni, de megszokod.. higgy nekem. – egy bíztató mosoly terült szét arcán, ami egyáltalán nem könnyítette meg a lány döntését.
- Nem veheted el tőle a választás lehetőségét. Inkább hagyd, hogy ő döntsön a saját életéről. – szólt végül Stefan és előszedte a régi gondolkodásmódját.
- Hát persze, el is felejtettem, hogy most minden újra a régi kerékvágásban van.  – mondta lemondóan és végtelenül csalódottan. – Azt csináltok, amit akartok, de én nem hagyom, hogy Elena úgy végezze, mint ahogy Rick akarta végezni. – a férfi feszülten felkelt és a szobájába sietett fel. Próbálta megtalálni az arany középutat, ami mindenkinek jó. Ha ráerőszakol egy tasak szintetikus vért vagy kényszeríti, hogy igyon emberből, egy életre megutálja, de ezt a kockázatot többször is felvállalta, mégsem sikerült tartósan betartania Elenának. Ha jobban belegondolt, akkor voltak ugyanilyen helyzetben és egy közeli családtag lelkének felajánlásával megmenthették az ő lelkét, így nem vált vámpírrá. Ezt most is megtehetnék. A telefonjáért nyúlt és tárcsázott.
- Bonnie, szükségem van a segítségedre. – szólt bele a mobilba, amikor a lány felvette.
- Mostantól nem ugrok minden egyes szavadra, szóval adj egy jó indokot, amiért segítenem kéne. – hangzott a vonal túlsó végéről Bonnie határozott válasza.
- Uuh, mire ez a nagy bekeményítés boszi? – kérdezte meglepetten és kajánul elvigyorodott.
- Csak már nem hagyom, hogy ide-oda rángassatok. Szóval? – válaszolta türelmetlenül.
- Elenáról van szó, tennünk kéne valamit az ellen, hogy vámpírrá váljon. – mondta ki végül Damon, mire Bonnie-nak elakadt a szava és a döbbenettől meg se tudott szólalni.
- Mi történt? – kérdezte meglepetten és értetlenül nézett maga elé.
- Hosszú. Segítesz vagy nem? – felelte Damon türelmetlenül.
- Igen, mit kell tennem?
- Emlékszel még mit tettünk a rituálé előtt? Most is meg kéne mentenünk valahogy Elena lelkét. – mondta egyszerűen.
- Persze és mégis kire gondoltál?
- Nos, ebben is elkelne a segítség. – vallotta be a vámpír. Eddig bármilyen tervelt eszelt ki, annak mindig voltak akadályai, kisebb hátulütői. Most pedig a kivitelezéssel vannak problémái.
- Kitalálunk valamit, csak ne hagyd, hogy Elena befejezze az átváltozást.
- Megoldom. – mondta bíztatóan és letette. Fogta magát és elégedetten visszaballagott a nappaliba és amint leért hirtelen elhallgattak és nyomasztó csend nehezedett rájuk.
- Van egy tervem. – szólt magabiztosan és leült oda, ahonnan nemrég kelt fel. Elena kíváncsian nézett rá.
- Halljuk! – mondta lelkesen és szinte örült, hogy megoldóban van a problémája. Ugyanis utált ennyire fontos döntéseket hozni az életében, egyszerűen túl nehéz volt mindig is a számára.
- Megmentjük a lelkedet. – felelte nemes egyszerűséggel és belekortyolt az imént töltött italába.
- Na várj. Úgy, mint a rituálékor? – kérdezte értetlenül a hasonmás, mire az idősebbik Salvatore helyeslően rázta a fejét.
- De akkor olyasvalakire van szükségünk, aki vérrokona. – szólalt meg Stefan és szinte hallani lehetett az agytekervények folyamatos kattogását.
- És már csak Jeremy maradt a családomból, de ő nem áldozhatja fel a lelkét miattam! – mondta határozottan Elena ellentmondást nem tűrve.
- Hát reméljük, hogy találunk valaki mást, aki alkalmas a célra. – mondta Damon sejtelmesen és abban a pillanatban Bonnie és Jeremy léptek be a házba.
- Elena, én vállalom. – szólt hangosan Jer, így már a lány is észrevette az érkezésüket.
- Szó sem lehet róla. – felelte higgadtan a hasonmás. – Valami mást kell kitalálnunk.
- Majd Bonnie valamilyen varázslattal visszahoz, mint eddig.
- Bárcsak ennyire egyszerű lenne. Sosincs garancia arra, hogy újra látlak majd utána. Eddig kockáztattunk, most ez már nem fér bele. – a lány határozott mondatai elgondolkodásra késztette a többieket.
- A nővérednek igaza van. – szólalt meg végül az idősebbik fivér.
- Szóval vagy kitalálunk valamit; vagy kénytelen leszel embervért inni. – mondta Stefan Elenához fordulva és végigsimított az arcán. Damon ennek láttán még nagyobbat kortyolt italából. Megint ugyanazt kell leviselnie.. Képtelen volt újra végignézni, hogy az a nő, akit szeret, mással van. Ezt a tényt nem tudta feldolgozni és elfogadni annak fényében, hogy tudta, lehet egyszer Ő is a jó választás. Ezért kell megint várnia és ez az egész már teljesen felemészti őt. Időszerű lett volna, hogy a szenvedést felváltja valami más, kellemesebb érzés, de ez a bizonyos változás várat magára.
- A legrosszabb esetben nem fejezem be az átváltozást. – tűnődött el Elena és csak mellékesen jegyezte meg, mintha jelentéktelen dolgot tenne ez által.
- Felejtsd el! – mondta erélyesen Damon. – Gondolj az öcsédre. Ki marad neki? – tette fel az egészen egyszerű kérdést. – Vagy így, vagy úgy, de élned kell és élni is fogsz. – fejezte be a mondanivalóját a vámpír.
- Viszont nincs már sok időnk. - mondta Stefan.
- Akkor induljon a családfakutatás. – kiáltott fel szórakozottan Damon, a térdeire csapott egyet és tettre készen pattant fel a fotelból.
Alaposan átrágták magukat a Gilbert-család tagjain. Nagy része vagy nem élt már; vagy nem voltak elérhető távolságban. Mindenféleképpen bajos volt egy húsvér embert találni, aki önként ajándékozná oda a lelkét egy olyan embernek, akit lehet, hogy még az életbe nem látott, mert távoli rokon volt. Szóval egyre inkább közeledtek ahhoz az út felé, hogy Elenának embervért kell innia.
Damonnek szüksége volt egy kis szíverősítőre, ezért lement a pincéhez és a mélyhűtőből kivett egy tasakkal. Teljes nyugodtsággal vitte fel a tasakot a kezében. Stefan egyből megérezte a vér szagát, és ekkor Elena viselkedése is megváltozott. Az átváltozásnak abban a szakaszában volt már, amikor egy csepp vér is kihozza belőle a szörnyeteget. Láthatólag feszélyezve érezte magát és egyre nagyobbakat szippantott a levegőből, így érezve a vér mámorító illatát.
- Khöm, felhívom Carolnie-t. Beavatom ebbe az egészbe. – nyögte ki esetlenül, de nem a szobába ment a mobiljáért, hanem egyenesen a pincéhez ballagott.
Kinyitotta a mélyhűtő ajtaját és pár másodpercig csak mélyen nézett a tasakok közé, majd bizonytalanul kezébe vett egyet. Minden embersége küzdött az ellen, hogy kinyissa és elpusztítsa a tartalmát, de az éhség túlságosan felülkerekedett rajta. Letépte róla a biztosító pöcköt és aprókat kezdett el belőle kortyolgatni. A vörös, most már őt is éltető nedv ízét, ahogy megízlelte, úgy is végzett vele mohón. Stefan sietett le hozzá, mikor nem hallotta a hangját és a kisebb zajok a pince felől érkeztek.. gyorsan összerakta a képet.
- Elena. – mondta megdöbbenve. A lány ledobta az immár üres tasakot a földre. Kezei szája elé tartotta és hirtelen nagy fájdalmat érzett. Ez annak a jele volt, hogy a szemfogai kezdtek kinőni. Úgy érezte, mintha folyamatosan késsel szurkálnák a száját. Nagy kiáltás kíséretében lerogyott, mire Stefan egyből ott termett mellette és átkarolta a vállát. – Cssh, mindjárt vége lesz! – nyugtatgatta és már Damon is megjelent a pincénél. Elena felemelte a fejét, arca vérbe borult és úgy nézett rá az idősebbik Salvatoréra. Damont egyáltalán nem riasztotta el a látvány, még így is szépnek látta a lányt. Elena leszorítva tartotta a szemét, majd pár pillanat múlva a fájdalom elmúlt és az arca visszanyerte emberi formáját.
- Én nem akartam. – suttogta kétségbeesetten és szemeiből már hulltak a könnyek. A felerősödő hangok megrémisztették őt. – Sosem akartam ezt! – mondta és érezte, ahogy a teste teli van energiával; képes lenne mindent megcsinálni. Szinte lepörgött előtte az egész emberi élete. Halandósága egy pillanat alatt megszűnt; az érzései felerősödtek, egyre jobban magával ragadta a bűntudat, azokért, amiket eddig tett.
- Minden rendben lesz! – szólt Stefan, majd a lány fejét rádöntötte a vállának és intett Damonnek hogy szóljon Bonnie-nak. Nem is kellettek szavak, hogy megértsék egymást, hisz most mindketten ugyanarra gondoltak. A férfi azonnal cselekedett is.
- Boszi, emlékszel még a nap ellen védő gyűrűs hókusz-pókuszra? – kérdezte, mikor már felért a nappaliba. Erre a kérdésre értetlen tekintetekkel találta szemben magát.
- Ugye nem… - mondta Bonnie reménykedve, de ahogy Damon arcát elnézte, biztossá vált számára, hogy megtörtént..
- De, sajnos igen. – felelte a vámpír és a boszi arca elborult és már a könnyeivel küszködött.
- Igen, adj egy gyűrűt! – mondta összeszedve maradék jóindulatát. Félretette azt a tényt, hogy a másik legjobb barátnője is azzá vált, amit szívéből gyűlölt. Elrejtette haragját, pedig legszívesebben összeroskadt volna és patakokba folyó könnyeivel tenné fel a kérdést: Miért velük történik ez?
Damon nem válogatott sokat az ékszerek közül. Kiválasztotta a legszebbet és Bonnie kezébe nyomta, aki elhúzta a függönyt és a szekrényre tette a gyűrűt, hogy napsütés érje. Motyogott valamit boszorkány nyelven, majd a varázslat hatására enyhe szellő járta át a házat. Pillanatok alatt kész volt és átnyújtotta Damonnek a gyűrűt.
- Nos, itt már rám nincs szükség. – mondta, majd távozott. Túl sok minden történt rövid idő alatt. Elena vámpír lett; Klaust visszahozta a halálból Tyler testében, így megmentve barátnőjét és a Salvatore testvéreket; Rick véglegesen halott. És ezek mind rosszabbá és bonyolultabbá tették az életüket.
- Öcskös te is menj! Nem tudsz már segíteni, majd hívunk, ha van valami. – utasította Damon Jeremyt, de ő már tiltakozott volna. – Á-á. Mész és kész! Nem kell aggódnod Elenáért, vigyázunk rá. – már ki is nyitotta neki a bejárati ajtót és kelletlenül ő is elhagyta a panziót.
Stefan unottan ment fel az előtérbe és gondterhelt arccal meredt testvérére. Úgy látszott, ő kevésbé tudta kezelni a helyzetet. Ő sem akarta, hogy Elena vámpír legyen, részben bűnösnek is érezte magát, amiért megtörtént.
Damon más volt. Még ha nehezen is, de beletörődött és elfogadta ezt az új felállást. Semmivel sem lesz egyszerűbb, mint Caroline-nál és azt is megoldották.
- Hogy viseli? – kérdezte Damon és az öccse arckifejezése mindent elárult.
- Szokatlan neki, még küzd magával. – felelte, majd amolyan „majd megszokja” bólogatást kapott válasznak. – Hogy tudsz ennyire nyugodt lenni? – az idősebbik férfi erre vállat vont.
- Ezek szerint én jobban kezelem, mint te. – mondta egyszerűen és kivette az ékszert a zsebéből. – Leviszem neki!
- Egyedül akar lenni.
- Én azért lemegyek. Hátha támad egy őrült ötlete és kimegy a házból. Nézz ki! Nem égetheti szénné magát. – meg sem várta a másik reakcióját, már ment is lefelé a lányhoz.
Elena még mindig a falnak dőlve, kisírt szemekkel bámulta a falat. Próbálta pozitív oldalról megközelíteni a dolgot, de az a bűntudat, amit a szerettei halála miatt érzett, erősebb volt bármilyen érzelemnél. Magát hibáztatta minden egyes ilyen eset miatt.
- Egy örökkévalóság a Salvatore fivérekkel. Hát engem aztán tényleg nem kímél a sors. – szipogta szórakozottan és próbált mosolyt csalni az arcára. Furcsa volt még neki hallani minden kisebb hangot; és az is hogy minidig tudta ki megy éppen felé.
- Nehezebb lesz mostantól téged meglepni. – mondta Damon sejtelmesen, majd helyet foglalt a lány mellett. – Visszatérve.. Azért nem vagyunk rossz társaság. – megszokott kaján vigyor húzódott végig az arcán, mire Elena elnevette magát.
- Nem, tényleg nem. – válaszolta határozottan és hálásan nézett a férfira, amiért még a legnehezebb időkben is meg tudja őt nevettetni.
- Tessék, itt a gyűrűd. – azzal kezébe nyomta a gyűrűt, amit Elena szótlanul felhúzott az ujjára. Ez volt az első olyan lépés, amiben kezdte el fogadni azt, hogy mivé lett. Nem szabadott hagynia, hogy sajnáltassa magát és csak azért, mert most valami új kezdődött az életében, örökké azt hangoztassa, hogy ő ezt nem tudja végigcsinálni, nem ezt akarta. Megtörtént, elmúlt, változtatni nem tudott már rajta. Ha már ez a helyzet állt fel, akkor megcsinálja. Sokat változott pár hónap alatt, erősebb lett. Minden szempontból. És most is képes erős lenni és meg tud birkózni ezzel az új élettel, mert kénytelen lesz. Új, bevallatlan érzéseket kezdett el táplálni egy személy iránt, ami újabb megoldatlan feladat, ebben is erősnek kell lennie. És az elkövetkezendő idő arról fog szólni, hogy mennyire tudja ezt kezelni. A vámpírlétet.
- Utál, igaz? – Damonnek nem kellett külön elmagyarázni, hogy kire érti. Megértette, hogy kire gondol. Bonnie nem utálja a lányt, csupán arra a tényre haragszik, hogy a másik legjobb barátnője is vámpír lett.
- Idővel megbékél vele. – az ilyen besikerült kellemetlenségekhez mindig is alkalmazkodniuk kellett, bármiről is volt szó.
- Persze, de én már belefáradtam, hogy mindenre várnom kell. – kissé dacosan mondta ezt ki, de igazából tudta, hogy nincs más választása. Ahhoz hogy ennek a dolognak elfogadásban legyen része, időre van szükségük. Talán elég lesz pár hét, esetleg pár hónap és addigra már minden nehézség eltűnik, ami adódik a vámpírok első időszakaiban. – El kell mennem. – az éhségét nem csillapította az egy tasak szintetikus vér. Nem is elégítette ki éhségét teljes mértékben. Most mindennél jobban arra vágyott, hogy tűhegyes vámpírfogait belemélyessze egy ember nyakába és a lehető legtöbb vért szívja ki belőle. Tudta, hogy ez bűnös gondolat, de ez már a lénye, természete része és ezt nem tudja megváltoztatni. Együtt kell vele élnie, alkalmazkodnia kell hozzá és meg kell tanulnia kezelni. De most jelen pillanatban jobbnak tűnt elfutni ezek a dolgok elől, minthogy szembenézni velük és erősnek tűnni.
Gyorsan felpattant és vámpírsebességgel kiviharzott a pincéből. Nem volt előtte pontos cél, hogy hova is menjen, egyelőre csak az volt előtte, hogy emberektől messze. A tóparti házuk tökéletes ötletnek tűnt.
A ház melletti erdőben túrázok hangja ütötte meg a fülét. A még benne lévő ember arra ösztönözte, hogy minél előbb jusson be a házba és zárja ki a külső zajokat. Akármennyire is jó tervnek tűnt, a benne lévő vámpír már tombolt és szüksége volt az embervérre.
Damon eközben már telefonját szorongatva járkált le-föl a pincében. Nem hagyhatta, hogy valami ostobaságot csináljon a lány. Tudta, hogy mire képes egy újdonsült vámpír. Elena már a harmadik hívására sem válaszolt. Kezdett aggódni miatta. Végül csak írt neki egy üzenetet, hogy mondja meg, merre van.
Elena pedig direkt nem válaszolt a hívásokra, se az sms-re. Az első nehéz akadályt egyedül akarta leküzdeni. Nem akart senki befolyása alatt állni. Úgy akarta csinálni, ahogy tudta. Nem pedig úgy, ahogy mások akarják.
A külső zajok – emberek nevetése, beszéde – nem szűntek meg. A túrázók még kint voltak az erdőben, mintha csak arra vártak volna, hogy valaki elkapja őket. Legalábbis Elena ezt látta ebben. Nem volt a tervei közt, hogy emberek fog ölni, de most mégis akarta. Jobban, mint bármi mást. És miután erre rájött, hirtelen felkelt és megközelítette áldozatait. Először csak halk neszt kreált, hogy felfigyeljenek rá, majd rajtaütésszerűen megtámadta az egyiket. Hallgatott az ösztöneire. Csak hagyta, hogy úrrá legyen rajta az éhség, a szabad vámpír énje.. a szörnyeteg.
Ahogy végzett az első nővel, egyre mohóbban látott neki a másiknak. Aki ugyan próbált menekülni, de mondani sem kell, hogy sikertelen volt a futás. Előtte termett és a csuklójából kezdte kiszívni a vért. A sikolyára önelégültség töltötte el. Élvezte, hogy rettegnek tőle; hogy próbálnak menekülni előle. Amint az utolsó csepp vért is kiszívta a könnyű prédáiból, ott hagyta őket teljesen lecsapolva. Végignézett rajtuk és birtokába ejtette a bűntudat. Rettentő érzés volt. Képtelen volt mást tenni, mint visszarohant a házba és sírva rogyott össze a kanapén. Nem teheti ezt! Ártatlan emberek életét ontja ki.
- Miért? – kérdezte kétségbeesetten magától, mire még jobban rátört a sírás. Akármennyire is hitte, hogy erős tud maradni, ez neki most nem ment. Végignézett magán, meglátta a karjain a vért, fülében csengett a nők sikolya. Ő ezt nem bírja végigcsinálni. Egyedül nem. Rohamos tempóban igyekezett a fürdőszoba felé. Lemosta magáról a vért. Az arcáról, a kezeiről. Dühében ököllel belevágott egyet a tükörbe. Hirtelen minden érzés felerősödött benne és már nem tudta őket kezelni.
Kirohant a konyhába, a polcokról lepakolta az összes üveget. Rakott ki poharakat sorba és a különböző italokból töltött beléjük. Egyik pohárba bor, másikban whiskey, harmadikban likőr és így tovább. Egyesével ürítette ki a poharakat és csak várta, hogy az alkohol elérje a hatását. El akart felejteni mindent. Mindent, ami azon a napon történt. Kezdte megérteni, hogy Damon miért kattant be néha, mikor sok minden történt egyszerre. Megértette, hogy miért fordult inkább az alkoholhoz. És hogy miért kötött ki nála azokon a bizonyos estéken. Vagy hogy miért tett olyanokat, amiket nem kellett volna. És hogy ezt már el tudja fogadni, mérhetetlenül nagy segítség arra nézve, hogy meg tudjon teljes mértékben bocsátani a férfinek.
Mikor már kezdett megnyugodni, leült az ablakba és nézte a naplementét. Kezdett sötétedni. Nem akarta, hogy az este közeledtével újra előtörjön belőle a szörnyeteg. Szüksége volt valakire. Fejében kattogott egy név. Magához kapta a mobilját. 6 nem fogadott hívás, 2 üzenet. Damon. Habozás nélkül felhívta.
- Hála az égnek, hogy végre életjelet adsz magadról! Hol vagy? – szólt bele a telefonba a férfi végtelenül aggódva. Hangja remegett és mindenre kész volt, hogy a másik segítségére legyen.
- Itt vagyok a tóparti háznál. – suttogta erőtlenül, pedig a teste teli volt energiával. Csak a lelke haldoklott, de az már szinte menthetetlenül.
- Azonnal ott vagyok. – válaszolta a szó szoros értelmében, hisz a következő pillanatban már az ajtóban állt és magatehetetlennek érezte magát.
- Elrontottam. Nem így kellett volna lennie. – kezdte Elena ismét a könnyeivel küszködve. Damon végigpillantott a házon. Szilánkdarabok, törött poharak és félig üres üvegek.
- Mi történt? – kérdezte és lány mellé ült.
- Megöltem két ártatlan embert. – közölte a legnagyobb megbánással a tekintetében. – És még élveztem is. - Tette hozzá elszorult hangon.
- Egyszer minden vámpírnak át kell esnie ezen. – mondta halkan a férfi és átkarolta Elenát és hagyta, hogy az a fejét a mellkasára hajtsa.
- Miért nem maradtam ott a panzióban? Miért kellett céltalanul bolyonganom a város szélén? Akkor mindez nem történt volna meg. – csak tovább ostromolta magát, szüntelenül. Csak arra tudott gondolni, hogy jobb lett volna, ha a baleseténél tényleg meghal és nem kelt volna fel többé.
- Megtanulod majd kontrollálni magad és még egyszer nem fog megtörténni. – bíztatta Damon és a lány oldalának simogatásába kezdett. Mindenféleképpen meg kellett nyugtatnia a lányt.
- Ezt nem mondhatod biztosra. – szipogta álmosan és érezte, hogy hamarosan álomba szenderül. Most biztonságban érezte magát, még akkor is, ha tudta, nem éppen a megfelelő személlyel van. De most nem akart ezen agyalni. Lesz még ideje ezen rágódni. És ez volt az utolsó épkézláb gondolata, mert mély álomba zuhant.


*

Álmában furcsa emlékképek jelentek meg. Damonnel való első találkozása, mikor még Matt-tel járt; és az a bizonyos vallomás. Felriadt és egyből tudta, hogy ezek az elvett emlékei. Azok, amiket Damon feledtetett el vele és most már magáénak tudhatta. Mikor körbenézett még kint koromsötét volt, Damon már nem volt vele és még mindig gyötörte az éhség. Felült és észrevette a konyhában csendesen iszogató vámpírt.
- Miért nem mondtad? – kérdezte halkan és elindult felé. Várta választ, bár tudta, hogy nem lesz egyszerű bármit is kicsikarni belőle. Ha nem akar, akkor nem is fog róla beszélni a férfi.
- Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ez a beszélgetés is eljön. – dörmögte az orra alá, majd felnézett a másikra. Már magában számtalanszor lejátszotta ezt a helyzetet, de sosem hitte volna, hogy a valóságban is sor kerül rá.
- Miért kellett elfeledtetned, hogy akkor találkoztunk? – érdeklődött és helyet foglalt a férfi melletti székbe.
- Akkor azt láttam helyesnek. – felelte egyszerűen.
- Visszahozhattad volna az emlékeimet. Talán más lenne a helyzet, mint most. – ezzel csak bogarat ültetett a másik fülébe.
- Mi változott volna? – kérdezte hitetlenül Damon és tényleg nem hitte, hogy bármin is változtatott volna, ha megteszi.
- Te egy perc alatt rájöttél, hogy én nem Kathrine vagyok. És már akkor megmozgattál bennem valamit. – sorolta és sejtelmesen fürkészte a türkiz szempárt.
- Azt akarod mondani, hogy bármi lehetett volna? – kérdezte reménykedve Damon.
- Nem tudom, hogy mi lehetett volna, de még akkor Stefan előtt elkezdődhetett volna valami. És nem akarom, hogy most ezért rosszul érezd magad és lelkiismeret furdalásod legyen. – mondta Elena, majd a moteles kis „akciójára” gondolt, amikor ugyanis megtudta, hogy mennyire jó lehetne vele. De az csak a jégheg csúcsa. Ha talán akkor belementek volna egy kapcsolatba, akkor valami igazán jól kerekedett volna ki. De ezen már nem tudnak változtatni, ennek így kellett lennie. Nincs értelme azon merengni, hogy mi lett volna, ha… Helyette a jelenre kell koncentrálniuk.
- Lehet, hogy az is zátonyra futott volna és végül ugyanúgy az öcsikém mellett kötsz ki. – igen, ez teljesen elképzelhető volt arra nézve, hogy Stefannal úgy kezdődött az egész, hogy nem is ismerték egymást. Idegenekből lettek szeretők.
- Lehet, hogy jobb volt ez így. – ha jobban belegondolt ennek, amit elképzelt, nagyobb jövője lenne most, mint akkor. Hisz most jobban megismerte, közelebb kerültek egymáshoz. Szóval ez a vámpírrá válás nem csak egy korszak vége, hanem egy újabb fejezet kezdete, ami még nem tudja, hogy mit tartogat számukra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése